Emma


Még nem a 6. részt hoztam. Fogok csinálni rövid Comicokról, kibővített verziót.
Meg is hoztam az elsőt. Emma születéséről fog szólni, ami nem úgy sül el, ahogy Marinette és Adrien tervezte……

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Marinettet már egy órája bevitték a szülőszobába. Adrien kint ül és már nagyon izgatottan várja az új családtagot. Végre apuka lesz. Mióta összeházasodtak, az volt az álmuk, hogy egy boldog, szeretettel teli családban éljenek. És eljött ez a nap. Lesz egy kislányuk.

Adrien boldogan pillantja meg a folyosón jövő orvost, egy újszülöttel a kezében.

-Mr. Agreste?-kérdi.

-Igen én vagyok.-mondja Adrien lelkesen.

-Van egy jó és egy rossz hírem! A jó, hogy egészségesen született meg a kislányuk, Emma. A rossz viszont, hogy a szülés közben a felesége elhunyt.-közli először a jó, majd a borzasztó hírt.

-D-de az nem lehet! Nem halhatott meg! Ez lehetetlen!-kiabál az orvossal és könnyek szöknek a szemébe.

-Mi mindent megpróbáltunk, hogy megmentsük. Őszinte részvétem. –Emmát Adrien kezébe adja és elmegy.

-Nem! Nem halhatott meg! Marinette! Hercegnőm! Bogaram!-a könnyei csak úgy folynak, mint felhőből az eső. Zokog és összeroskadna, ha nem tartaná Emmát a kezében. Ekkor döbben rá arra, hogy ott van neki ő. Emma. Sötét haja olyan, mint az anyjáé és a csillogó zöld szeme, mint az övé.

-Te legalább itt vagy velem……….

3 évvel később

Még mindig nem hiszi el, hogy Marinette nincs már vele. Nem tudja elfelejteni a vele töltött napokat, heteket, hónapokat és éveket. Amikor elsőnek találkoztak álruhába és a nélkül. Az első csókot. Az első randit. Az esküvőt. Amikor bejelentette, hogy egy család lesznek. És azt sem, hogy Marinette mennyire várta Emmát. Ő választotta ki a gyerekszoba színét, a bútorokat, játékokat, szinte mindent. Annyira izgatott volt már….

Marinette mindig arról beszélt, hogy a lányuk tökéletes, szép, kedves, önzetlen és okos lesz.

És Emma tényleg ilyen lett. Pont, mint az anyja.Ha ránéz csak őt látja benne. A mosolya, a nevetése ugyanaz.

Emma soha nem láthatja az édesanyját….

Adrien sokáig haragudott emiatt. Ezek szerint az orvosok nem tudtak mindent megtenni. Ha megtettek volna mindent, akkor most itt lenne. Vele, velük. De nem Emma hibája. Soha nem nem lesz az övé.

Egy gyönyörű délután lementek a közeli parkban. Adrien a padon ült és figyelte, hogy játszik a lánya.

-Rendben kis hölgy, ideje menni!-mondta Emmának.

-Apu! Szereztem egy új barátot!

-Tényleg? Mutasd meg gyorsan.-felemeli és a kezében tartja a kislányt.

Emma bólint és egy apró,fehér pillangó felé mutat.

-Minden jót kis pillangó!-integetett utána.

Minden jót kis pillangó..

Ugyanazt fájdalmat érezte, amikor az orvos a karjaiban hozta ki Emmát, de a felesége nélkül. Ugyanazt a fájdalmat, amikor haza vitte kislányát a frissen festett, új bútorokkal és játékokkal teli gyerekszobába. És ugyanazt a fájdalmat, amikor rájött, hogy Marinettet nem láthatja többé…

-Apa?- szól Emma remegő hangon. –Miért sírsz?

Adrien még mindig az egyre távolodó pillangót nézte. Észre sem vette, hogy könnyek futnak végig az arcán.

Emma a pulóvere újával letörölte.

-Köszönöm-szól halkan.-Mesélj még az új barátodról.-mondta lányának és haza indultak.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Tudom, hogy a történet szomorú. Én is, miközben írtam, szinte zokogtam. Bele képzeltem magam Adrien helyzetébe. De szerencsére ez csakegy fanfic és nem fog megtörténni. Remélem tetszett. Légyszi kommentbe írjátok meg, ha szeretnétek, hogy a comic-okról írjak történetek, ami nem feltétlenül szomorú. Köszi, hogy elolvastad.